Kedves közönségem! Ránéztem az előbb a gitáromra, és azt gondoltam ki, hogy
miért is ne lehetne a mai mesém címe:

A hangszer mese

Réges régen, egy ütött-kopott, poros padláson ott hevert a bal sarokban egy
régies, már használt klasszikus gitár. Sóhajtozott, ásítozott, mert már nagyon
unatkozott. Egyszer csak azt gondolta magába, világot kéne látnia. Elbúcsúzott
a hangszerektől, akik még ott maradtak egyes egyedül. Táskák ruhák, zoknik,
sorolhatnám mik maradtak ott még a padláson.
Bizony nem volt olyan bolond ez a gitár, hogy csak úgy kiugorjon a padlás
nyitott ablakán, eszes, okos volt a gitár. Viszont, amikor feljött a hold, feljöttek
a csillagok is, akkor lement a gitár, szépen lesétált, kinyitotta magának az ajtót,
be is csukta persze mindegyik ajtót, aztán körülnézett: Jobbra, balra, hátra és
egyenest. Nagyot sóhajtott, egyet ásított még, egy utolsót hátranézett, aztán
elindult a maga útján.
Már évek óta ment mendegélt, de nem találkozott egyelőre semmilyen
hangszerrel se. Egyszer csak, nem figyelt oda a lába elé, és hipp-hopp
belebotlott egy ütött-kopott dobba. Igen, ott hevert egy ütött-kopott dob az
úttesten.
- Hé, te mit heversz itt az úttesten, te dob? Gyere velem világgá, és
csináljunk egy zenekart, ha már meg lesz minden hangszer!
Így megegyezett a gitár és a dob abban, hogy együtt csinálnak egy zenekart.
Nemsokára – nem messzire mentek – láttak egy hatalmas fekete zongorát.
Éppen bútorszállítók jöttek érte, de a gitárnak és a dobnak sikerült megmenteni
őt. Az egyik utca sarkán megpillantottak egy kopott, már eléggé elhajlott
összetört tubát, meg egy trombitát. Így mentek öten tovább. Már csak két
hangszerre volt szükségük a zenkarhoz. azok is nem sokára meglettek, hisz egy
szürke szemetesben hevert egy hegedű, és a szemetes oldalán hevert egy
törött szaxofon. És így heten csináltak egy saját zenekart. Mindenhol felléptek.
Még világ körüli turnéra is mentek együtt.
Itt a mese vége, gitározzatok el véle, bele a hangszeres közepébe.