A juhászos mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász, és annak volt egy kutyája. A
kutyát mindenhová magával vitte. Mert a kutya mindig ott volt mellette. Ahogy
teltek-múltak a napok, hónapok, meg az évszakok, úgy cseperedett a kutya. És

még egyre nagyobb is lett. A juhász, mivel igen szegény volt, ezért csupán egy-
két marhája volt, meg néhány birkája.

Ám egyszer gondolt egyet magába, hogy ezeket a birkákat el kéne adnia. Elment
a legközelebbi faluba, aztán járt házról házra:
- Vegyenek birkát! Jó szőre van! Meleg gyapja van! - ám ezek a falusiak
egyszerűen nem akartak birkát venni tőle.
- Most akciós, vegyenek nyugodtan! – kiáltotta a falusiaknak.
Így teltek a napjai. Persze csak néhány birkát sikerült eladnia. Ez se volt sok pénz
neki. Ám egyszer, ahogy ment a háza előtt egy jószívű, okos ember, meglátta a
lógó orrú juhászt. Megkérdezte tőle:
- Kedves juhászom! Miért lógatja így az orrát?
- Fiatalember! Nekem épp az a gondom, hogy nem tudom eladni a
birkáimat. Mert tőlem egyszerűen senki sem vesz birkákat. Bezzeg a
szomszédomtól, a kondástól annyi disznót vesznek, de annyit, hogy őneki
már pajtába kéne rakni a pénzét. – mondta mérgesen és irigykedve a
bajsza alatt a juhász.

A fiatalember gondolkodott, hogy mitévő legyen. Mert éppen az jellemezte ezt a
fiatalembert, hogy ő minden bajban tud segíteni. Mondjuk úgy, hogy ezúttal
feladták neki a leckét. Éjjel nappal gondolkozott ezen a dolgon, amikor eszébe
jutott valami.
- Várjon! Szóval azt mondja, hogy rengeteg pénze van a szomszédjának,
ön pedig csak szegénykedik még mindig. - Megsúgta a juhásznak, hogy
mi a dolga.

Másnap éjjel be is lopakodott a szomszéd pajtájába, csendben, halkan, nehogy
felébressze a szomszédját. Négy zsák aranyat vitt el onnan.
Így teltek múltak a napjai ennek az igen gazdag juhásznak. Ám a szomszédja sem
volt rest, kirohant a pajtába, és látja, sehol egy arany. Lyukas volt szegény
szomszédja zsákja. És meg is látta rögtön a nyomokat, rá is jött az igazságra.
Szegény szomszéd nem sírt, se rítt, éppen azon gondolkodott, hogy a csudába
cselezhetné ki a szomszédját.
- Olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Ez így nem igazságos –
mormogta a bajsza alatt.

Ám másnap elment a szomszédjához. Rá is köszönt illendően:
- Jó napot szomszédom! Én sokáig azon töprengtem, hogyan oszthatnánk
el a gazdagságunkat.
- Hogyan?- kérdezte tőle a szomszédja
- Úgy, hogy mi lenne, ha megfeleznénk a pénzt meg a birkát.
- Jól van, csak felezze el magának - bökte ezt oda a szomszédjának
Ám a szomszédja nem akart vele igazságot kötni. Látta is ezt a baloldali kis ablakból a fiatalember.
Másnap éjjel, mikor már aludt a faluban mindenki, én se tudom honnan szerzett,
de vett egy varászpálcát a fiatalember, és elkezdett vele varázsolni a két
szomszéd között. Így szólt a fiatalember varászigéje:
- Ne legyen itten rosszaság, ne legyen itt igazságtalanság! Legyen most
már itten csend, legyen itt fegyelem és igazság!

Lássatok csodát! A két szeme úgy karikázott csak ki-be. Nem értették mindketten,
hogy mi történhetett, Aznap éjjel egymásra haragudtak ők, ám amikor meglátták a
fiatalembernél a varázspálcát, akkor már ezt sejtették mindketten. Nagy
levegővel, tiszta erővel eldöntötték ám mindketten, hol lesz ennek az embernek a
helye. Megfogták a varázspálcát együtt, azaz a két szomszéd együtt mondta a
varázsigét:
- Ne legyen itt ez a fiatalember! Inkább menjen el Ausztriába.
Így hát elküldték szegényt Ausztriába. A két szomszéd egymást ölelgetve
bocsánatkérésként, igazságot kötve, még a mai napig is élnek, ha meg nem
haltak. Gazdagságba, bárányosan, és ami a legfontosabb, együtt éltek igazságba,
barátságba. Itt a mese vége, húzzatok el véle, bele, a szomszédos közepébe.