Egyszer volt, hol volt, hol nem volt, még a határon is túl, nem tudom hol, valahol.  Volt egyszer egy Vakarcs nevű piszkos, rongyos kiskutya. Ez minden nap vakarcskodott valamit. Bizony tönkretett mindent, ami csak az útjában állt. Szétharapdálta, kilyukasztotta, stb. És hát a gazdának elege lett ebből a Vakarcs nevű kiskutyából. Hiába nyüszögött, hiába sírt - rítt szegény kutya, hogy hadd maradjon még, hát ő bizony úgy viselkedik majd ott, mint a csuda. Hiába minden, a gazda nem hallgatott rá. A kutya fogta magát, elvette a tarisznyáját, aztán elment világgá.

Hát, ahogy megy, megy, mendegél hegyeken völgyeken által, hátranéz egyszer , kétszer, megfordul jobbra, balra, pörög, ugat, sehol senki. Hát, ahogy megy, megy, mendegél ez a Vakarcs, hirtelen segélykiáltást hall.

• Segítség, itt vagyok egy faodúban, beszorultam!

Vakarcs odamegy, és hát mit látott a faodú mélyén, egy akkora kis fehér nyulat, mint az én hüvelykujjam. Bizony ám akkora volt az.-

• Mi bajod? Miért félsz ebben a faodúban? Akkora vagy, mint a mesemondó ujja.
• Ugye nem akarsz engem megenni? – kérdezte rémültem Tapsi, a nyúl
• Dehogy, én nem eszek nyulat!
• Huh, megkönnyebbültem. - az izzadtságot letörölte a homlokáról.
• Gyere, ugorj ki, és menjünk együtt világgá.

Így is lett. A kutya meg a nyúl örök barátok lettek az úton. De itt még nincs vége a mesének. Beértek egy gyönyörű faluba. Ott mindenki rémülten nézte a kutyát meg a nyulat, hogy fogják egymás kezét, hogy néznek egymásra. Kiment eléjük még a király is, hogy mi a csuda történt?

• Hát édes királyom, az történt itt - magyarázta neki az egyik katonája -, hogy a kutya, meg a nyúl egymás kezét fogja.

Na, össze is csapta a király rögtön a két kezét, és világra szóló lakodalmat szervezett.  S amikor asztalhoz ültek, hozták a jó finom falatokat, a csirkétől kezdve a babgulyásig, vagy a mákosrétestől kezdve a meggyesig. de nem, nem, a kutya egyikből sem evett.  A nyúl mindent megevett, szőröstül - bőröstül. De a kutya….

Ekkor már odacsapott egyet az asztalra a király, hogy álljon már meg a menet!

-  Áruld el nekünk te kutya, hogy miért nem eszel?

- Édes királyom, én azért nem eszek, mert megismerkedtem ezzel a nyúllal, és azóta eldöntöttem, hogy soha többet nem eszem.

- No de hát te ostoba állat, ez csak egy nyúl! –kiáltott rá a király.

Telt múlt az idő, ki kellett eszelni valamit a királynak. Gondolkodott, fel és alá járkált a palotájában, de semmi se jutott az eszébe.

Ekkor ugrott be a mesébe a híres, nevezetes Palkó, a király varázslója.

• Felséges királyom, mond mi a baj, - kérdezte a varázsló rémülten a királyra nézve.

-  Hogy ez a blöki itt nem eszik, mióta meglátta ezt a fehér nyulat, azóta eldöntötte, hogy ő nem eszik az én királyságomban.

- Ó, az istenit, miért is enne, mikor minden étel sótlan, még a babgulyás is.

- Igazad van, brrrr, borzalmasan sótlan, de hol a szakácsom?.

- Kedves királyom, a szakácsát - nem emlékszik? - a múlt héten világgá kergette, azért, mert sótlan volt a levese.

- Úh, a manóba - ekkor csapott egyet a fejére a király. - Jaj, istenem! Vissza kell hoznom a szakácsot.

Hamar megtalálta a király a szakácsot. Bizony, ott fenn ült, mint egy szarka a fészkében, ott fenn egy tölgyfa ágán ücsörgött magába.

• Kedves szakácsom, ne haragudj, hogy csak úgy elzavartalak világgá, csak tudd meg, hogy minden étel, amit te főzöl nekem, az sótlan.
• Sótlan? Ó felséges királyom, én nem tehetek arról. És azért nem, mert tegnap éjszaka én a két saját szememmel láttam, amit láttam, hogy a nyúl meg a kutya ellopták a sót.
• Ugyan te ütődött! - kiáltott fel a király a szakácsára - a nyúl, meg a kutya nem lopnak sót.
• De, ez így van Én láttam a két szememmel.
• Igazán? Ez igaz? Kutya, meg nyúl!
• Igen, ez így van. Mi ketten loptuk el a sót. Mi akartuk volna, hogy ne legyen lakodalom.
• Ó kedves szakácsom!

 A király már nem a szakácsára volt mérges, hanem a két állatra. De hisz akkor sem zárhatta őket börtönbe. A két állatnak viszont okos, ravasz büntetést eszelt ki a király.

• Adjátok vissza a sót, kérlek benneteket állatok!

Vissza is adták a sót. Bizony, visszaadták az összes  sót a királynak.

• És a büntetésetek pedig az lesz, hogy mostantól minden ételt nektek kell megsózni. És a szakácsom rajtatok tartja majd a szemét, hogy soha többé ne lopjátok el a sót. Ezért ez lesz a büntetésetek mostantól.

Így történt az, hogy a király nyugodtan ehette sósan az ételt, de nem sótlanul. És ami a két sótolvajt illetti, bizony nekik kellett minden egyes ételt megsózniuk. A szakács pedig végre visszakerült a királyságba. Itt a mese vége, sózzatok el véle, a kutyás, nyulas közepébe.