Egyszer volt hol nem volt, még a kemencéken is túl, egy se nem messzi, se nem közeli kismalomban kezdődik ez a mese. Bizony, hogy a molnárnak volt egy kedvenc kenyere a sok kenyér közül, amit mindig hazavitt magával. Molnáros Mihály volt a neve a molnárnak. Egyszer mikor viszi a hóna alatt haza a kenyerét, akkor rászól a kenyere:

• Héj, miért viszel engem haza?- kérdezte a kenyér a hóna alatt.
• Azért mert éhes vagyok - válaszolta a molnár korgó hassal.
• Ne, kérlek, ne egyél meg! - kérlelte a kenyér a molnárt.

Útközben az ordassal találkoztak, hirtelen elcsúszott a molnár, és a kenyér az ordas ölébe pottyant.

-     Végre. Már éhes voltam - morogta a farkas.

-     Várjál még, ne egyél meg kérlek!- kérlelte a kenyér a farkast.

-     Egy beszélő kenyér - csodálkozott a farkas.

-     Így van. Egy beszélő kenyér - válaszolta a kenyér.

-     Ha már így ide pottyant ez a friss kenyér, akkor én haza viszem és megeszem vacsorára - mondta az ordas álmosan meg éhesen.

-    Nem. Az én kenyeremet te nem eszed meg vacsorára - mondta mérgesen a molnár a farkasnak.

Addig, amíg azok ott veszekedtek, fogta magát a kenyér és visszament a malomba.

• Én inkább itthon maradok - kacagott hangosan a kenyér mikor visszaért a malomba.

Ám telt-múlt az idő. A farkast azzal gyanúsította meg a molnár, hogy ő lopta el a kedvenc kenyerét. mikor a kenyere csak hazament a malmába. Szegény farkast megsajnálta a molnár és mikor ketten hazafelé bandukoltak akkor látták, hogy a csibész kenyér ott ült az ablakpárkányon és várta a haza a gazdáját. Aznap este vacsorára megették mind a ketten a molnár kenyerét. Itt a mese vége, kenyerezzetek el véle bele a kenyeres közepébe