------

Kedves Hallgatóim! Akik meghallgatták az eddigi meséimet, meg a gitározásaimat, azoknak biztos tetszeni fog ez a mai mesekosaras mesém is. Gondoltam, ha a Covid miatt vagyunk itt mindannyian, és nem tudunk sehová se menni, akkor én csinálok egy olyan mesét, ami félig a bezártságról, félig pedig meseszerűen jelenik majd meg az emberek feje felett. Vagy mégse?

Üdv itt mindenkinek, nem kell bemutatkoznom, hiszen már ismer mindenki. A mai mesekosaras mesém címe: 

A pincés mese

Volt egyszer egy hatalmas pince. Abban lakott a kis Vince. Bizony ám, Vince volt a pince őrzője. Őrizte ott a jó sok finom bort, pálinkát, hordót, meg nem tudom még miket őrizgetett ott ez a Vince nevű pinceőrző. Na, most az egyszer elmondom, hogy nézett ki a mi őrzőnk: Először is, jó nagy hordóhasa volt. másodszor, tokája volt, harmadszor szakálla, meg bajusza volt. A szeme kerek volt, zöldes-barnás volt. A haja rövid volt. Nem volt kopasz, de nagyon rövid volt. Lábait szétterpesztette, és úgy őrizte, mintha az ő kincsei lettek volna, ebben a pincében. Bizony ám, éjjel, nappal vigyázott rájuk, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy ott vannak a világ legfinomabb borai, mézédes pálinkák, kolbászok, hurkák, szalonnák. sorolhatnám, mi más volt abba a pincébe.

Telt, múlt az idő, hirtelen megmozdult a föld a pince alatt. Vakond uraság volt az, bizony, és ott kutatott, ásott, de véletlen a pincébe került. Kidugta az orrát, körülnézett, beleszagolt egyet a levegőbe, nagyot sóhajtott, vagy inkább egyet ásított, és megszólalt:

• Mi a ménkű folyik itt? Hol vagyok? Így el tudtam tévedni?

Na, hát Vince nem szerette a betolakodókat, ezért kihúzta magát:

• Tűnj innen te vakond, különben megjárod!
• Hékás, kisóriás! Velem itt nem kell kekeckedned, hisz ismerjük mi egymást.

Csapott egyet Vince a fejére, épp a homlokát érte a tenyere:

• Bizony ám, már régóta ismerjük mi egymást. Még mindig megvan a sakktáblád?
• Bizony, hogy még mindig megvan. Na, gyere, játszunk egyet!

Elkezdtek sakkozni. ott a pincében. Telt, múlt az idő, volt mindenük, finom, jó boruk, kolbászuk, csak hogy az volt a baj, hogy tél lett, aztán semmijük se volt, mert mindent megettek, megittak, és jól be is rúgtak mindketten. bizony, ott énekeltek a pinceajtó sarkába:

• Ej, babám, mi lenne, ha … -ilyesmiket dúdolgattak egymásnak

 Na, a gazda megy le a pincébe, hogy hozzon bort, meg pálinkát, kolbászt, meg hurkát. a karácsonyi vacsorához kellett nagyon, bizony. Lenéz a gazda, körülnéz, fejére teszi két tenyerét, és elkiáltja magát:

• Hát itt meg mi a csuda történt? Kiraboltak? Segítség!
• Na, Nagyszerű. Szerintem ti voltatok itt ketten. – nézett a két pincés tolvajra a gazda. – Na, megálljatok csak! Két tolvaj. Kiraboltatok, meg megettetek itt mindent?

Csuklottak egy-kettőt, énekeltek hármat-négyet:

• Igen, mi voltunk, mi ketten. Sakkozás közben megéheztünk és megszomjaztunk.
• Úgy, szóval sakkoztatok is közben.

A gazda már kitalálta a büntetést nekik, bizony ám. A két rosszcsontnak az volt a büntetése, hogy minden élelmiszert, bort, pálinkát vissza kellett rakniuk a pincébe. Bizony ám.

• Na, pinceőr, miben egyeztünk meg? Mibe? Az egyetlen egyezségünket is megszegted? Abba, hogy nem engedhetsz be idegeneket a pincébe, és még abba, hogy soha nem eheted, vagy ihatod meg a pincében lévő dolgokat. Ebbe a kettőbe egyeztünk bele mindketten.
• Bocs, nagyon sajnálom, bocsánat uram, csak mi, tudja, tél van, és….
• Áh, egye fene, megbocsátok most nektek, most az egyszer. Na gyertek, sakkozzunk egyet!

Minden jó, ha a vége jó! Itt a mese vége, vakondozzatok el véle, bele a pincés közepébe.