A Kurtafarkú malacról, az Üveghegyről, meg Hetedhétországról van egy-két mesém, eljött az az idő, amikor már meg kell írnom az Óperenciás tengerről szóló mesémet, és mert az lesz egyben az uccsó mesém is. A mai kosaras mesém címe:

Az Óperenciás tenger keletkezése.

Hol volt, hol nem volt, volt egy hatalmas üres gödör. Ebben a gödörben se hal, se víz nem volt. Ám egy csodaszép napon eljött a Zivatar Tivadar. Eső, rengeteg villámcsapás, és még sorolhatnám, mi volt ezen a bizonyos napon, amikor megtelt végre élettel az Óperenciás tenger. Egyszer, egy napon arra lépkedett az óriás. Szomjas volt, és amint meglátta az Óperenciás tengert tele vízi élettel, nem gondolkodott, felemelte a tengert, és megitta az egészet, mint farkas a bárány nyájat. Aztán a helyére illesztette a tengert, és ment tovább. Megint esett jó sokat, aztán megint jött egy szomjas órás. És ez így ment jó sokáig. Ám amikor jött a következő, egyben utolsó óriás, amint felemelte a tengert, a tenger kicsúszott az óriás markából, és egy nagy koppanás, az óriás két nagy büdös lábára koppant. Az óriásoknak se kellett több, arra futottak, amerre csak láttak. Talán még máig futnak, ha bele nem estek mindannyian egy hatalmas, mély gödörbe. Az Óperenciás tenger nagyot kacagott rajtuk, aztán ott maradt a Hetedhét országgal, meg az Üvegheggyel, és a Kurtafarkú malaccal. Itt a mese vége, óriásozzatok el véle, bele, az Óperenciás tenger közepébe.