Régesrég, volt egy kis falucska, abban lakott a szegény ember, akiből majd aztán gazdag ember lesz. S néhány utcával arrébb lakott a gazdag ember, akiből aztán szegény ember lesz. De vajon hogyan lesz a szegény emberből gazdag ember, és a gazdag emberből szegény ember?

Kérem szépem, az úgy történt, hogy nem, nem irigyelték meg egymást, úgy voltak, mint két jóbarát. Mindig áthívták egymást. Az egyiket  Palinak hívták,  a másikat Palkónak.

Egy este elment éjszakai kirándulásra Palkó. Ment, mendegélt, mikor egy hatalmas, sötét barlangba ért. Abban a barlangban nem volt sárkány, se hősködő gyáva lovag. Az a barlang csendes és nyugodt volt. De mégiscsak volt abban a barlangban valami csillogó, valami fura dolog. A barlang leges legalján megpillantott egy iciri-piciri ládikócskát. Több se kellett Palkónak: odaugrott a láda elé. De ám nem volt gazdátlanul a láda, hisz egy hatalmas óriás volt a gazdája:

• Mit akarsz az én ládámmal, Te! S mit keresel itt, hol még a barlangi törpék se járnak? – mordult rá az óriás.
• Kedves Óriás! Én…
• Igen, hallgatlak.
• Én… - úgy megrémült Palkó, hogy egy szót se tudott kimondani az óriás láttán.
• Na, azér mondom… - ásítozott ilyenkor az óriás – és hogy ha még egyszer be mered tenni ide a lábod, akkor te leszel a vacsorám. – mondta morgósan az óriás, és kirúgta egy iciri-piciri ablakon Palkót.

Palkó csak repült, csak szállt az égbe. Pont egy megfelelő fához érkezett, amiben volt arany, ezüst, minden, amit csak Palkó szeme kívánhatott. No de ez sem volt ám gazdátlan. Ennek is volt gazdája. Bizony ám, ezt egy hatalmas madárpók őrizte. Nosza, több se kellett a madárpóknak, mert megvolt mára az ebédje. Nyalogatta a szája szélét, már korgott a gyomra is.

• Ajaj, hisz én, én nem vagyok ebéd! Én túl rágós lennék neked. –mondta Palkó remegve.

No, a madárpók nem ette meg, csak megnyalogatta, megkóstolgatta.

• Hé, Te! Ne kóstolgassál engem, különben…
• Különben?
• Különben ezzel az aranykarddal legyőzlek.
• Szszszs – kinevette a kis Palkót a hatalmas madárpók. – Mert ugyan kicsi a bors de ……. Na, jó, neked adom azt mind, nekem már úgy se kell. Én vén vagyok ehhez a kincshez. Nagymama vagyok amúgy – mutatkozott be a madárpók büszkén.

Nagy örömmel tért haza Palkó a saját otthonába. Otthon ám minden meg lett neki. Gazdag volt, örökre. Örökkön örökké gazdag volt.

Nosza, azt viszont az irigy Pali is látta, hogy milyen gazdag, ezért megkérdezte:

• Honnan szerezted ezt a sok kincset?
• Hát, majd megtudod, ha te is elmész éjszakai kalandokra. – mondta büszkén, gazdagon Palkó.

Nosza, másnap éjszaka ő is útra kelt. De nem úgy járt, nem bizony, ahogy a másik, hanem ő bizony pórul járt. Mert ment, ment, mendegélt az éjszakába, hirtelen nem látott még a szemétől se. S ő se tudná, hogy honnan, de hirtelen az égből leesett egy hatalmas, mély kút.

• Jé, kutak is esnek az égből? – kíváncsian felnézett az égre, s ahogy ment, ment, hirtelen placcs, beleesett a kútba.

No de ez a kút nem akármilyen kút volt. Bizony, nem akármilyen. Kívánságkút volt. Lehetett tőle hármat kívánni.

• Mit kívánjak ettől a kúttól?-vakargatta a fejét Pali
• Á, megvan! Azt kívánom ettől a kúttól, hogy szegény ember legyen belőlem, és ne legyek már többé gazdag ember.

Hát ezt az egy kívánságát sajnos nem tudta a kút teljesíteni, ezért ki is dobta vizesen. Na de pont abba a barlangba került valahogyan, amiben a Palkó is járt. Ugyanoda, az óriáshoz került.

• Nem fogod elvenni a ládámat, hallod-e!
• De hiszen nem is a ládádat szeretném elvenni.
• Hanem akkor?
• Hanem akkor én szegény ember szeretnék lenni.
• Szegény ember? Azon könnyen segíthetek. Gyere csak ide, kis törpém!

Az óriás felemelte Palit a tenyerébe.

• Nézzük csak, szegény, szegény, szegényember. Á, megvan! Itt vagy te: Szóval, azt írja le ez a varázskönyv, hogy ha elmész a barlangomon túlra, ott találsz egy fekete kutyát. Hogy ha ennek a kutyának négyszer megsimogatod a fülét, a jobb fülét, akkor, de csak akkor változol át igazi szegény emberré.

Megköszönte az óriásnak az útbaigazítást, és nem kellett messzire mennie most se, mert ott volt az orra előtt a kutya.

• Kedves gazdám! Mit tegyek érted? Mond, miben segíthetek?
• Ó, szóval erről a kutyáról beszélt nekem az óriás.
• Igen, én vagyok az. Csak a jobb fülemet simogasd meg négyszer.

Lássatok csodát: Abrakadabra, a gazdag emberből szegény ember lett.

Itt a mese vége, óriásozzatok el véle, bele, bizony bele a szegény és gazdag ember közepébe.