Üdvözlök mindenkit, sziasztok, jó napot!!! Ma éppen arra gondoltam, hogy ha már van rókás, meg farkasos, meg kutyás, meg lovas mesém, akkor miért ne lehetne egy halas mesém is? Bár mindenki tudja, hogy a halakról egye-két mese születik, mert ezek az állatok nem annyira népszerűek a mesék világában, de én még akkor is megpróbálkozok ezzel a mesével. Mert a mai mesés mesém címe: A halas mese lesz.
Réges-régen, mikor az Óperenciás-tengerben halak úszkáltak, akkor ott élt egy különleges, erős, izmos fiúcska, aki nap, mint nap kiment oda halászni. Ennek a fiúnak volt egy macskája, amelyik annyira imádta a halakat, hogy előle mindig elkapkodta. A fiút Fohászos Sándornak hívták, a macskáját pedig Bajszos Bobinak hívták. Így éltek együtt, mikor egy nap Sándornak egy halpiacra kellet mennie, hogy eladja, amit kifogott. Bobit otthon hagyta és rábízta a halakat is. Gondolhatjátok, hogy a macska mit csinált, amíg a gazdija távol volt? Fogta magát, és az összes halat szőröstül-bőröstül megette. Jött haza nagy vígan a gazdija:
Nagy haragra gyúlt Sanyi, és a saját macskáját már bele akarta volna a hideg vízbe dobni, mikor megszólalt a macska:
Ez így is lett. Teltek-múltak a napok, jöttek sorba a hónapok, Bobi már rég úton volt, mikor egy hatalmas halastó mellett ment el. Visszafordult, és elgondolkodva nézegette a halastavat. A tó partján vele szembe egy nagyon hasonló macska ült, és bámult rá. Mintha a tükörképével kellett volna szembe néznie úgy érezte ott magát:
A két macska halászat közben össze ismerkedett egymással, és még maradt annyi hala Bobinak, amit haza tud vinni, és elbúcsúztak egymástól. Bobi már hazafelé tartott a megígért halakkal, mikor Hobbi is csatlakozott hozzá. Útközben beszélgetek. Már otthon volt a megígért halakkal, mikor a gazdija felbukkant:
Itt a mese vége, ígéretezzetek el véle, bele a halas közepébe.
Tanulság: az ígéret szép szó, ha betartják, akkor az úgy jó.