A mai kosarasmesém címe:

A halász, meg az aranyhal

Szóval, hogy hogyan lett gazdag a szegény halászból, és hogy hogyan lett az aranyhal a halász barátja, ma ezt fogom nektek elmesélni. Egyszer, amikor ment ki nagy hálójával a halász, Gedeon fáradtan és éhesen a közeli tóhoz –ebben az időben még nem voltak se vitorláshajók, se motorcsónakok, semmiféle különös vízi jármű -, Gedeonnak volt egy kis ladikja, és abban üldögélt naphosszat a Holdfényes tavon. Azért hívták így a tavat a meseországiak, mert minden este oda vetette a hold a fényét. Gedeon pedig, mint mindig, ekkor is ott figyelte a halakat, de aznap nagy kapás akadt a hálójába, mert egy igazi aranyhalra lelt:

• Kérlek, engedj el te jóember! – kérlelte csapkodva az aranyhal
• Mostantól teljesíted minden kívánságomat – mondta Gedeon, aztán elengedte.

Telt, múlt az idő, Gedeon lassan megidősödött. Elment aznap a holdfényes tóhoz, ahol az aranyhallal találkozott, s biza, hogy ott volt az aranyhal is.

• No, most már ennyi év után kérlek szépen teljesíted az összes kívánságomat – kérdezte az aranyhalat Gedeon.
• Attól függ, hogy mennyit kérsz tőlem – felelte az aranyhal ásítozva
• család,
• gazdagság,
• igazság,
• egy nagyon szép kunyhó,
• állatok,
• termőföld.

És még sorolhatnám, pontozhatnám, miket kívánt és kért szépen Gedeon az aranyhaltól.

• Üsse kő, ezt mind megkapod – felelte az aranyhal.

És ez úgy is lett. Nemsokára megkapta, és megköszönte szépen Gedeon az aranyhalnak, és azóta is a halász meg az aranyhal örök barátok.

Boldogan éltek, míg megnem haltak.