Egyszer volt, hol nem volt egy király, aki nagyon nem szerette az esőt, mert őnála, az ő birodalmában csak úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. János királynak hívták ennek az országnak a királyát. És hát bizony, bizony azért is esett, mert egy héttel ezelőtt meghalt a királynak a fia, az egy szál fia és ott gyászoltak, már feketébe öltöztek, a király is.
Na egyszer csak arra megy valami jött ment szegénylegény.
          - Jó napot felséges királyom miért esik ebben a birodalomban egész nap az eső?
          - Hát édes fiam, jó hogy még kérdezed, mert meghalt szegény Attila királyfi, aki az én fiam volt, csak az egyetlen egy fiam, meghalt.
Nos hát ez a szegény legény nem volt valami nagy varázsló, vagy bűvész, de pikk-pakk hamar felébresztette a királyfit, halálából felköltötte. Aztán lett nagy öröm is, kisütött már a napocska is, elment az eső onnan.
          - Mond csak szegény legény, - kérdezte a király amikor már jobban lett - te mit szeretnél ennek a helyébe, tudod úgy van ez, hogy jótét helyébe jót várj!
Szóval, a szegény legény nem tudott mit mondani, mert neki volt mindene, volt háza, felesége, azaz asszonya is volt, meg pénze is volt. Egy hétig ezen el kellett neki gondolkodnia és a király ugyancsak kérdezte tőle türelmetlenül, már nagyon várta, hogy mi lesz a válasza.
Egyszer csak mintha mi sem történt volna, egyik éjszaka odajött a királyhoz három kutya, az egyiknek piros nyakörve volt, a másiknak kék nyakörve volt a harmadiknak pedig zöld volt a nyakörve. így szóltak hozzá.
          - Kedves gazdám tudjuk mi a bajod, ezért is jöttünk neked segíteni - mondták a kutyák.
Amint felébredt a szegény legény nem hitt a szemének, megdörzsölte egyszer kétszer a szemét, de hiába, ez valóság volt, ez nem álom volt. Csak hát ennek a szegény legénynek nem volt még egyebe, csak egy gyerekre vágyott, amit tudott volna felnevelni apai ágon.
Ti hárman, ti kutyuskák hozzatok nekem egy gyereket, mert én apai ágon fel szeretném nevelni. Hát a kutyák még nem hallottak ilyen gyerekről, de faluról-falura, házról-házra jártak, mindenhova bekopogtak és hát amint telt múlt az idő, a kutyák három hétig nem tértek vissza. De végre megjöttek egy kis fiú csecsemővel az egyik szájában.
Az egyik odaadta és a szegénylegénynek lett gyereke, megörült neki felkapta és hazavitte.
          - Nézd csak asszony mit szereztem! - az asszony nagyot nézett, mert azt hitte, hogy Ő szülte ezt a gyereket.
          - Hogy merészelsz hozzányúlni az én gyerekemhez! - kiabált rá a szegényemberre az asszonya.
          - De hisz én nem nyúltam hozzá, hanem három kutya hozta.
          - Na persze megint a kutyák, megint ez az ostoba mese!
          - Gyere és nézd meg ha nem hiszed el nekem.
Hát az asszony odament és lát három kutyát, látta mi van a szájukban. Bizony látta az egész történetet is, előtte meg utána. Hát akkor nagy lakodalmat csaptak, incidától-boncidáig. Eddig tartott a mese, itt a vége, fuss el véle, itt a kerekerdő kosaras meséjének a vége.