Dávid meséi 49.

A király és az évszakok

            Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciáson is túl, élt egy bátor, erős király, úgy hívták, hogy Miklós. Ennek a királynak volt négy barátja, meg volt két fia. Az egyiket úgy hívták, hogy Misi, a másikat úgy, hogy Miska. Na, ennek a királynak, azaz Miklós királynak már nagyon elege votl a négy évszakból, hogy az egyik nap fújt a szél, másik nap esett az eső, harmadnap esett a hó. Az évszakok összevesztek egymással, azon vesztek össze, hogy melyikük a legjobb évszak. Ezért hát a királynak világgá kellett küldenie az évszakokat.

• Addig ne gyertek vissza az én országomba, amíg ki nem békültök egymással - kiáltott utánuk.

Telt, múlt az idő, már a két fia 18 éves lett, azt mondták édesapjuknak :

• Édesapám mi szeretnénk dolgozni menni, feleséget találni magunknak.
• Jól van fiaim, menjetek csak világgá, engem meg hagyjatok itt nagy unalomba, hadd unatkozzak itt kedvemre.

Elbúcsúzott a két fiú az apjuktól, aztán világgá mentek mindketten.

Még ki sem értek az országból, egy hatalmas keresztút vágta kétfelé a két fiú útját:

• Na édes testvérem, törjük el a hamuba sült pogácsáinkat kétfelé. Ha az egyikünk hamuba sült pogácsáját megette valamelyik  állat, onnan tudhatjuk, ő meghalt. Ha még nem ette meg egyik állat se, akkor tudhatjuk, hogy még életben van.

Kezet fogott a két testvér, elbúcsúzott egymástól, az egyik erre ment , a másik arra.

Ment, mendegélt Miska, hirtelen megbotlott egy faágba.

• Hé, nézz a lábad alá, öcsi !- repült felé a faág.
• Jó,jó,jó - kezdett védekezésbe a fiú, aztán tovább ment.

Ment, mendegélt, majdnem eltaposott egy csigát ott az úton. Felvette a csigát az útról. Keresett neki valami jó helyet.

• Jótét helyébe jót várj, te legény. Rólam nem tudhatod, hogy én vagyok az egyik évszak, csak csiga formájában.
• Nem, ezt én nem tudtam - rázta meg a fiú a fejét.

Besötétedett, ottmaradt a csigával együtt az erdőben. Tüzet rakott Miska, épp arra ment édes testvére, látta ám ott a tűz mögött. 

• Jaj, hát gyere ide, hadd öleljelek meg téged, édes testvérem!
• Hé, mit ölelgetsz meg engem, te legény! 

Hirtelen nem az édes testvére volt, hanem egy eltévedt katona.

• Jaj, bocsánat, katona uram, azt hittem, hogy az édes testvérem az.
• Ó, ugyan már, semmi baj, - legyintett boldogan a katona. - Én is eltévedtem, úgy, mint te. Ja, persze, nem mutatkoztam be. Örvendek, Jónás vagyok, a katona.
• Én meg Miska királyfi

            Majdnem ráült véletlenül a csigára a katona.

Másnap reggel útnak indultak. A katonának is volt egy küldetése. Az volt a küldetése, hogy megkeresse a négy évszakot. Ám azt az elején elfelejtettem említeni, hogy ez a katona a király katonája volt, és hát azért küldte a katonát, hogy vigyázzon a négy évszakra, és mihamarabb visszavigye Miklós királyhoz. De előbb még ki kell békítenie őket.

Közben csatlakozott Misi királyfi is hozzájuk. Most már négyen mentek tovább. Egyszer csak egy hatalmas, sötét barlanghoz értek. A barlangban volt egy tűzokádó sárkány. A katona meg akarta volna ölni, de kiderült, hogy ez a második évszak, csak sárkány formájában rejtőzött el a barlangba. Na ezt a két évszakot sikerült kibékítenie a katonának.

Továbbmentek mentek, mendegéltek, nem sokára egy hatalmas búzamezőre értek. Az volt a harmadik évszak, amelyik kalász formájában rejtőzött el.

Hohoho! Nemsokára az utolsó, azaz a negyedik évszakot is megtalálták. Egy közeli faluban élt egy gazdasszony, annak volt egy szamara. Szamárbőrbe bújt a negyedik évszak. Így ki tudta mind a négy évszakot békíteni a katona.

A két királyfi visszament a királyhoz, a katona elment a háborúba csatázni,

Na, és a négy évszakról se feledkeztem el. A négy évszak örök barátságba, szeretetbe békességbe elmentek világgá, hogy tegyék a dolgukat. Az ősz, a tél, a tavasz és a nyár. Itt a mesém vége, fuss el véle, az évszakos közepébe.