Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu, és Tarkabarka-falvának nevezték el, mert a falut tarkabarka festékcsíkok kötötték össze. Ezek a csíkok minden évben elkoptak, ezért a falunak volt egy festőművésze, Ecsetes Emil, és ő minden évben gondoskodott arról, hogy a falu el ne tűnjön, mert ha eltűnnek a csíkok, akkor az egész falu eltűnt volna. Bizony egész évben milliónyi színben pompázott a falu, de most, hogy mindenki a Mikulásra készülődött (Kormos Károly a falunak az összes kéményét aznap délelőttre kitakarította, hogy a Mikulás belemászhasson), a friss pihe-puha hótakaró alatt nem látszanak a csíkok, és így a Mikulás elkerüli a falujukat és nem kapnak ajándékot.

Éldegélt az Északi-sarkon egy idős, hosszú fehér szakállú bácsi, ő volt a Mikulás. Végre eljött a várva várt este. A Mikulás  nyolc rénszarvasra szórt egy csipetnyi varázsport, mindegyik rénszarvasnak elmondta a nevét, és már indultak is a nagy útnak. Amikor Meseország határa felé közeledtek, egy hatalmas hóvihar belecsapódott a Mikulás szemébe és a rénszarvasai szemébe is. A vezető nem bírta a borzasztó hidegben irányítani a szánt, és más irányba sodorta el őket a hóvihar, nem amerre a Mikulás irányította volna a szánját. Így a nagy kavarodás közepette a Mikulás lezuhant és megütötte a fejét. Másnap hajnalhasadásra nyújtózkodott a Mikulás. Az éjjel egy bökős áfonya bokorba pottyant le az egyik ház udvarán. A rénszarvasai szanaszét repültek rémületükben, a szánja pedig összetört A zsákja kioldódott, és fennakadt az egyik villanyoszlopon a faluban.

-Hol a szánom, a rénszarvasaim és a zsákom? -keresgélte Miki a dolgait.

-Héj, maga meg kicsoda és mit keres itt?-kérdezte a ház lakója a nagy zajra kirohanva.

-Én, én csak egy idős hajléktalan vagyok és  hogy mit keresek itt, azt magamtól is megkérdezném-mondta elbizonytalanodva Miki.

-Na, jöjjön be Papa, melegedjen meg! Vegye le a szakadt ruháját! Adok magának egy alig használt göncöt, meg valamilyen lábbelit is, mert látom a cipőjét is elhagyta valahol. -  mondta barátságosan a falubeli ember. 

Miki örömmel fogadta az ajánlatot, és  leült a kemence mellé melegedni, amíg a ház ura felment a padlásra ruhát keresni számára. Közben körülnézett, és furcsa dolgot látott. Meg is kérdezte a visszatérő vendéglátóját:

-   Milyen érdekes szokás van errefelé. Maguk a cipőket, meg a csizmákat az ablakban tartják?

- . Dehogy, dehogy-nevetett a  férfi. - Ma van a Mikulás napja, hiszen tudja, biztosan emlékszik, hisz maga is volt gyerek, nem? 

Miki elgondolkozott, de nem volt erről semmi emléke.

-Tudja mit, válasszon egy csizmát az ablakból, az lesz a maga Mikulás ajándéka, A padláson úgysem találtam semmiféle cipőt. - mondta a gazda, és odavezette a még mindig didergő Mikit az ablakhoz.

-Ez jó lesz, köszönöm, mondta boldogan Miki, és az ablaktól visszafelé csoszogva belenézett a tűzhelyen álló fazékba

- Látom, éhes vagy, foglalj helyet, még én sem ebédeltem - mondta a jótevője, és mindjárt be is mutatkozott: Jónás vagyok, a cipész.

-Én meg…….. én meg… Jé, elfelejtettem a nevemet.. mondta szomorúan Miki, és sírva fakadt..

- Látom, nagyon megviselt ez az éjjeli hóvihar, Ebéd után nézzünk körül a faluban, mekkora kárt tett.- mondta Jónás falatozás közben. .

-Jó-jó, csak még hadd egyem meg-morogta Miki ebéd közben.

Szép nyugodtan mindketten megebédeltek, és Jónás körbe vezette a faluban Mikit.

-Ez itt a pékműhely, Kiflis Fecó dolgozik benne. Ez pedig a malom, amiben a lisztet őrlik, és abból lesz az a rengeteg péksütemény-sorolta Jónás és észrevette, hogy Miki mindenhol megállt, bekopogott és várt, amíg ki nem nyitották az ajtót.

-Na, oda ne kopogj be, az a polgármester háza-figyelmeztette Jónás, de Miki ide is bekopogott.

A polgármester éppen vacsorázni készülődött, amikor kopogtak:

-Ki lehet az? Lehet, hogy a postás?-gondolta és kinyitotta az ajtót.

Hatalmas meglepetésére nem a postás, hanem a Mikulás volt az..

-Örvendek! Van önnél valamilyen édesség?-érdeklődött a Mikulás.

        -Nincsen, de éppen vacsorázni készülök-morogta a polgármester és becsukta az ajtót, mire az ajtónyitást és csukást jelző kis csengő megszólalt.

-A szánkóm! A rénszarvasaim!, A mikulás zsákom! – kiáltott fel Miki, A csengőszóról egyből eszébe jutott, hogy ő a Mikulás.

        -Én vagyok a Mikulás!- mutatkozott be Jónásnak, de az nem hitt neki.

        -Te Mikulás?  Én ajándékoztalak meg ruhával, meg csizmával. Én inkább tűnök Mikulásnak, mint te. Hogyan tudod bizonyítani, hogy te vagy a Mikulás?

Miki másnap összehívta a falu apraja-nagyját és elkezdett nekik mesélni az Északi-sarkról a Manóiról és mindenféléről. Persze a Mikulás titkokról nem, mert akkor nagy bajban lett volna. Egész délelőtt ámulva-bámulva csodálták őt, és a végén Miki annyira megszerette a kis falut, hogy elfelejtkezett a többi gyerektől. Csak akkor jutott eszébe, amikor a kisgyerekek kedvesen megölelték.

-Hóhóhó, indulnom kell tovább, még milliónyi gyermek vár rám-monda, és a szánjához sietett. De amint meglátta, megfordult és aggódni kezdett, hogy most hogyan fogja azt a tengernyi ajándékot kiszállítani, és hogy fog hazajutni. Leült bánatában a téli, befagyott óriási hosszú, vastag fatönkre, és csak búsan nézett maga elé.

Mindenki kereste Mikit a faluban, hogy segítsenek rajta, de senki sem találta meg. De Jónás, a cipész, aki ismerte már Mikit, elindult a vaksötétben, hogy megtalálja. Egy darabig taposta a havat, aztán megállt és megdörzsölte a szemeit: Ugyanis a falu  határa szélén ott ücsörgött Miki a farönkön. Közelebb lépett és felismerte Mikit Jónás leült vele beszélgetni:

-Miért búslakodsz barátom?-kíváncsiskodott Jónás.

-Mert összetört..

-Mi tört össze?

-A szánom, és enélkül nem tudok továbbmenni.

-Cseppet se búsulj emiatt. Nem akármilyen csizmát választottál az ablakból. Én csináltam, egyszer egy vándornak, de nem jött vissza érte. – mondta Jónás, és folytatta:

-Tudod milyen csizma ez? Mérföldjáró. Ha egyet lépsz, már egy másik faluban vagy. Ezzel hamarabb bejárhatod a világot, mint a szánoddal. Csak próbáld ki!

Miki kipróbálta és működött. De azért még visszafordult:

 -És mi lesz a rénszarvasokkal és a zsákommal?-érdeklődött Miki.

-A rénszarvasaid szanaszét repültek és most egyenként kell visszahívnod őket. A zsákod csomója kibogozódott, viszont az ajándékok még mindig ott maradtak a zsákban-magyarázta Jónás és a zsákját oda cipelte a farönkhöz, hogy megnyugodjon.

-Hí  a hosszú szakállamra mondom, hogy nincsenek benne az ajándékok-morgott Miki és simogatta a szakállát-Várjunk csak, hisz a saját varázslattal eltüntettem, hogy ki ne potyogjanak a zsákomból az ajándékok-csapott a homlokára Miki, és a kezeit dörzsölgetni kezdte.

-Miért dörzsölgeted a kezeid? Fáznak?-faggatózott Jónás.

-Nem barátom, nem azért. Így kezdődik a varázslat,-kiáltotta Miki fel az égbe, és a kezeit összedörzsölte. Jó melegen odatartotta a kis kipattanó varázs -szikrát  - amit senki más nem láthatott csak ő, mert annyira kicsi volt a két keze között - a zsák szájához, és így a szikra segítségével egy irtó szoros csomót kötött, hogy biztos legyen abban, hogy többé ne forduljon ilyen elő.

-Ez a Mikulás – varázslat, amit minden Északi-sarki Miki meg tud csinálni-mormogta a szakálla alatt, és a zsákját felvette a hátára.

_ Na, viszlát jövőre, és kösz a segítséget! – kiáltotta még vissza Jónásnak Miki, és megtette az első lépést a mérföldjáró csizmával. Egyik lába még Jónás házának udvarán volt, a másikkal már egy következő faluba lépett. Sietett, hogy reggelre, mire a gyerekek felébrednek, mindenki megtalálja cipőjében a saját ajándékát. 

Telt és múlt az idő. És Miki végre hazaért a világ körüli útjából. Otthon már nagyon várták, hogy együtt töltsék az ünnepeket. Pár nap múlva a kis faluban megjelent a karácsonyi csoda, amitől a faluban karácsonyi hangulat lett. De az Északi-sarkra is elrepült a csodás varázslat, és a Mikinek egy tiszta szép új szánt hozott ajándékba, aminek Miki nagyon-nagyon örült, és már aznap este ki is próbálta. A rénszarvasait hazahívta egy kis Mikulás varázslattal együtt. A mesének itt a vége, repüljetek el véle.