Egyszer, réges-rég történt, hogy a róka vonított a holdra. Látta ám ezt a farkas komája, és megkérdezte tőle:
          – Hallod-e te róka! Mióta vonyítasz a holdra?
          – Azóta vonyítok a holdra, mióta láttam, hogyan csinálják a rokonaim.
Erre fejéhez kapott a farkas:
          – Bolond róka. Hiszen azok a kutyák, nem rókák! Ők azért vonyítanak a holdra, én úgy tudom, úgy olvastam én Wikipédián, hogy… na mindegy, hagyjuk is ezt a témát. De miért vonyítasz a holdra? Azért, mert sajtból van, s én meg akarnám enni.
          – Jól van értem, vonyíts csak nyugodtan.
Másnap éjszaka gondolt egyet a farkas, és az összes erdei állatnak elárulta a rókát. Igen, elárulta. Kinevették, kikacagták a rókát mindannyian.
Aztán másnap éjszaka megy a farkas a róka komájához:
          – Na, még mindig vonyítasz a holdra?
          – Még mindig –válaszolta vonyítás közben a róka.
Látta ám ezt Pista bácsi kutyája is, és kiszaladt a róka mellé. Ő is vonyított
          – Szia rokon! – köszöntötte a róka a kutyát.
          – Én rokon? - rázta meg a fejét a kutya – Te bolond, én nem vagyok a rokonod. Nekem a farkas a rokonom, ha nem tudnád.
          – Jól van, akkor nekem a farkas a rokonom – utánozta a kutyát a róka. Ez itt csak egyre rosszabb lesz – rázta meg a fejét a róka.
Másnap éjszaka már nem vonyított a róka többet a holdra
          – Mi történt róka komám, mond csak el nekem!
          – Hát farkas komám, láttad, mi történt tegnap éjjel?
          – Láttam, bizony láttam. Onnan a Pista bácsinak a présháza tetejéről láttam mindent.
A róka már megunta a vonyítást, és igaza lett a komájának, a farkasnak, hogy bizony, csak farkasok, vagy kutyák ugathatnak a holdra.
Itt a mese vége, rókázzatok el véle, a holdas közepébe.