Közeledett a karácsony. Boldogságországban már mindenki nagyon várta a havat, de csak nyári napsütést, friss szellőt ígért az időjárásjelentés. Hóról szó sem volt. Hát hogy fog így jönni a Mikulás meg a Jézuska? Ki hallott már olyat, hogy nyári melegben érkezzen a rénszarvas szán? Mivel nem volt hideg, az embereknek eszükbe sem jutott, hogy a téli ünnepekre készülődjenek. Nem sütöttek mézeskalácsot, nem csomagoltak ajándékokat. Dávid király nem értette hogy ez hogyan lehet. Vajon hová tűnt a karácsony hangulata? 

– Hmmm, 30-fok van, és meleg idő. Mi történt az országomban? Mindenki fürdőgatyában rohangál! – nézett ki az ablakán csodálkozva Dávid király.

– Fogalmam sincs, felség – mondta a királyi szolga, és megtörölgette verejtékező homlokát. Melege volt.

– Ki kell derítenem, mi folyik itt, miért nincsen karácsonyi hangulat! – határozta el Dávid király.

Dávid király kapta magát, és elment Leveles Emilhez, a mesefához, mert neki volt egy csomó mesekönyve, amelyekben sok kérdésre választ lehetett kapni. A király jól megrázta a fát, hátha lepottyan róla a megfelelő könyv. De hiába, mert Emil már az összes könyvét megmutatta Dávid királynak, nem tudott neki újat ledobni.

– Hát akkor nincs más hátra, fel kell hívnom a Mikulást – nyúlt a zsebébe a telefonjáért Dávid király.

Ebben a pillanatban odalebbent a szellő, Szeles Szilárd.

– Állj, állj, csak nem a Mikulást akarod felhívni?

– De hisz ő decemberben éjjel-nappal dolgozik, hogy minden ajándékot ki tudjon szállítani – sóhajtott Emil.

– Igazatok van, de ha őt nem hívhatom, akkor hogyan kapjak választ? – mérgelődött őfelsége. 

Ahogy Dávid király bosszankodott, vakarta a fejét és nézelődött, hátha eszébe jut valami, meglátta, hogy Emil legtetején egy tépett, szakadt, ócska könyv lebegett.

– Hát az meg micsoda?

– Valami régi ócskaság – mondta Emil.

Őfelsége, mivel jobb ötlete hirtelen nem volt, felmászott és leszedte a könyvet. Megfújta és letisztitotta. Hófehér borítója volt, és élénk piros szalaggal volt átkötve, és a címe vékony arany kerettel volt keretezve:

– A karácsonyi rejtély – olvasta fel Őfelsége hangosan a titokzatos címet.

A mesefán lévő könyveket általában csak akkor lehetett kinyitni, ha megvolt hozzájuk a megfelelő kulcs. Ám ehhez a könyvhöz kulcs sem kellett, kinyílt magától. Dávid király belelapozott.Nem volt benne az égvilágon semmi az üres, hófehér oldalakon kívül. 

Dávid király nem teketóriázott, fogta magát, és fejest ugrott az egyik oldalba. Puha, fehér havon bucskázott lefelé egy domboldalon. Amikor végre megállt, körülnézett. Egy mezőn találta magát, amelyet érintetlen hótakaró fedett.

– Hát ezért voltak fehérek a lapok! – állapította meg.

Felállt, lesöpörte a ruhájáról a havat, és elindult. Hegyeken, dombokon, falvakon át gyalogolt napokig. Akármerre járt, mindenhol csak panaszkodást hallott. Sírtak, ríttak a fák, hogy itt nem hidegnek és télnek kellene lennie, hanem szikrázó, nyári napsütésnek.

– Ez különös – állapította meg Dávid király. – Ahol télnek kéne lennie, ott nyár van. Ahol nyárnak kéne lennie, ott tél van.

Ám hiába kérdezősködött, senki sem tudta, mi lehet az oka a változásnak. Amikor már teljesen feladta, elért egy erdőbe. Az erdő szélén ki volt írva a neve: Ezüst csillag erdő. Azért hívták Ezüst csillagnak, mert a közepén volt egy csillag alakú tisztás, ahol éjszakánként szépen ragyogtak a csillagok. Az erdőnek olyan szép neve volt, hogy a király arra gondolt, itt biztosan megtalálja a választ. Bement hát, aztán elfáradt, és letelepedett egy mohos sziklára. Ott didergett és vacogott, aztán meglátta, hogy a fák között egy rejtélyes alak futkározik fel-alá. Megijedt a király, de az alak nem ment oda hozzá. Aztán arra gondolt, mégiscsak jó lenne beszélni valakivel. Fütyülni kezdett hát egy vidám nótát, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezt már a futkározó alak is meghallotta, és a hatalmas árnyéka egyre közeledett.

– Hajjaj, lehet, hogy nem volt jó ötlet idecsalogatni? – ijedt meg Dávid király, de már nem volt hova futni. Hamarosan feltűnt mellette az alak, akinek olyan nagy árnyéka volt, és barátságos hangon megszólalt:

– Köszöntelek, vándor. Én vagyok Vackor, a barnamedve – mutatkozott be. – Öreg medve létemre még sosem láttalak erre. Gyere húzódj meg nálam vicek-vacak kis szállodámban, amit magam építettem az eltévedt idegenek számára. 

– Dávid király vagyok, Boldogságország királya, és szívesen veled tartok – mondta, és Vackor után lépkedett. – Különös, hogy Meseországban tél van, Boldogságországban meg nyár, pedig decembert ír a naptár, és hidegnek kéne lennie – motyogta, miközben a medve után ment.

– Nyár bizony! Én akartam elzavarni innen a nyarat, hogy téli álmot tudjak aludni – magyarázta Vackor – A nyár egyszerűen szörnyű, inkább szeretném, ha elmaradna, és téli álmot alhatnék.

Időközben megérkeztek Vackor szállodájához, az Aranyméz Hotelhez, és a medve körbevezette Dávid királyt. Volt benne hét hálószóba, hét fürdőszoba, egy hatalmas konyha és egy tágas nappali, ahol mindenki elfért. A ház alatt óriási borospince üzemelt, mert Vackor tehetséges borász is volt. A szobák fölött egy padlás is volt, de ott nem lehetett semmi mást találni, csak port meg pókhálót, mert ott senki sem takarított. 

– Milyen nagyszerű szálloda! – lelkesedett Dávid király. – Hogyhogy nincs vendéged?

– Hát azért, mert tél van. Télen alszom, és nem fogadok vendégeket. Csak téged, mert megsajnáltalak.

– De akkor miért akartad, hogy tél legyen?

– Mert nyáron sem tér be hozzám senki. Akik erre járnak, megijednek az árnyékomtól. Azt hiszik rólam, hogy egy szőrös kísértet vagyok, és világgá menekülnek – búslakodott Vackor – Így nem megy az üzlet, a szállodám egész nyáron üres, hiába áll éjjel-nappal nyitva. Hát akkor már inkább legyen tél!

– Ne búsulj – vigasztalta Őfelsége – Mindjárt kitalálunk valamit. Én mesemondó vagyok, például mindenhol elhíresztelhetném, milyen nagyszerű ez a szálloda. Megírhatom a történetedet egy könyvben. 

– Remek ötlet, pár példányt ide tehetnék a kandalló fölé, a polcra. Talán akkor több vendégem lesz! – csapott bele Dávid király kezébe Vackor. – De hogy lesz időm a borászatra is, ha tele leszek vendéggel? Látod, ott a domboldalon, az Ezüst csillag erdő mellett azt a szőlőskertet? Azt is gondoznom kell valamikor!

– Mi lenne, ha csinálnál egy táblát, amire kiírod a nyitvatartást? Mondjuk reggel héttől délután négyig? – javasolta Dávid király.

– Jó ötletnek nem rossz – bólogatott lelkesen Vackor.

Dávid király segített Vackornak elkészíteni a táblát, amin ez állt: Vendégek fogadása reggel héttől délután négyig. 

– No, a te dolgodat már megoldottuk, de most azt mondd meg nekem, hogyan fogod visszaállítani a telet Boldogságországban, és a nyarat Meseországban? – faggatózott Őfelsége.

– Na, várj csak, barátom – morogta Vackor, aztán kiment az erdőbe, és ott négyet dobbantott. A negyedik dobbantásra előkerült a nyár szelleme:

– Tessék, itt vagyok. Mit akarsz már megint? – kérdezte a nyár szelleme.

– Azt szeretném, ha kiköltöznél Boldogságországból, ott ugyanis karácsonynak kéne lennie – mondta Vackor.

– De hiszen te mondtad, hogy oda kell mennem! 

– Tényleg én mondtam, de meggondoltam magam. Ha visszajössz Meseországba, kaphatsz mézet, szőlőt és bort.

– Máris szólok a napsugárnak hogy jöjjön vissza – bólogatott lelkesen a nyár szelleme.

Amikor ez elrendeződött, a medve letört a szálloda ereszéről két-három jégcsapot, háromszor összeütötte őket, mire megjött a tél szelleme:

– Miért hívtál? Éppen a szomszéd dombon síeltem, és mondhatom, nagyon jó móka volt – morgott a Tél szelleme.

– Azért hívtalak, hogy menj vissza Boldogságországba, és maradj is ott tavaszig– mondta Vackor.

– De hiszen te mondtad, hogy ide kell jönnöm.

– Ha visszamész – szólalt meg Dávid király, – kapsz tőlem egy vadonatúj mesekönyvet.

– Máris indulok – lelkesedett a tél szelleme.

Amikor minden elrendeződött, a tél elment Boldogságországba, a nyár visszajött Meseországba, kisütött a nap, és meleg szellő cirógatta meg Dávid király arcát, a medve felnevetett:

– Na, még ilyet sem láttál igaz? – billegette a derekát Vackor.

– Igaz, még nem láttam ilyen csodát! De most már haza kell mennem karácsonyozni – mondta őfelsége.

– Gyere, megmutatom az utat hazafelé.

A medve bevezette a borospincébe Dávid királyt, levett a polcról egy könyvet, ami a szőlőtermesztésről szólt. Kinyitotta, és azt mondta:

— Ugorj, barátom.

Dávid király fejest ugrott a szőlőillatú lapok közé, és egyszeriben ott találta magát Leveles Emil törzse mellett. Ott hevert mellette a régi, üres könyv. Dávid király fogott egy ceruzát, és beleírta Vackor történetét, majd a könyvet odaadta a tél szellemének, hogy olvassa, és vigye hírét az Aranyméz Hotelnek. Ezután Dávid király hazament és megtartotta a karácsonyt.